"Valaki megkérdezett egy idős házaspárt, hogy hogyan képesek ötven év után is elviselni egymást. Ezt válaszolták: - Nos uram tudja mi abban az időben nőttünk fel, amikor, ha valami elromlott, azt megjavították, nem pedig eldobták."

     Újabb semmitmondó idézet, amitől még a bullshit-detector is kiakadna. Mégis, naponta ezrével osztanak meg ilyen és ehhez hasonló idézeteket a különböző közösségi oldalakon. Igen, tisztában vagyok vele, hogy az oravecznórák és coelhók filléres látszatigazságainak korszakát éljük, mégis elszomorít. Tényleg ilyen egyszerű volna a recept? Végy egy univerzális témát, s magyarázd el egy majom által is érthető metafóra segítségével, vagy pont fordítva, bonyolítsd túl a témát, tekergő, véget nem érő barokk körmondatokkal. Előbbiek gyorsan, könnyen emészthetőek, amolyan mirelit-revelációk, instant megváltást idézve elő az őket fogyasztókban. Utóbbiak a nemesebb ízeket kedvelő ínyenceknek valók, ízes-mázas-habos szavakba csomagolt nagyotmondások ezek, de a végeredmény ugyanaz: a célközönség bekajálja.

     De hát mit tudom én, a szánalmas 24 éves élettapasztalatommal, lehet csak túl fiatal vagyok, hogy megértsem az idézetben rejlő gigászi bölcsességet. Mindig azt hittem, hogy az az érzelmekből, emlékekből, apró rezgésekből sodort finomszálas kötelék, ami két embert egymáshoz kapcsol vagy elég erős és kiállja az idő próbáját, a problémák ellenére is, vagy elszakad és akkor nincs visszaút, nincs gyógyír. De valószínűleg a szerelem is olyan mint a TV, vagy a számítógép. Drága jószágok ezek, nem dobjuk ki csak azért, mert ki kell cserélni bennük valamit. Toldjuk-foldjuk, ha más nem segít földhöz vágjuk őket, csak működjenek még egy darabig. Azt hittem hogy az emberi kapcsolatok élő dolgok, és megélésük nem használati tárgyak működéséhez hasonlít. De bizonyára én tévedtem. Ha a TV TV marad attól, hogy kicserélünk benne egy diódát, akkor biztosan az érzelmi kapcsolatok is következmények, változások nélkül bütykölgethetőek.